Sebastian Vettelt mindig nyílt és őszinte embernek ismerhettük. A háromszoros világbajnok nem szereti megjátszani magát, a nagy vitákat viszont igyekszik az illetékesekkel lefolytatni – a nyilvánosság helyett. A magánélet és a szakma elkülönítése már csak a józanész megőrzéséhez is nélkülözhetetlen számára. Mert mint mondja, ebben a sportban végül minden fejben dől el.

Kimi Räikkönen nemrég azt nyilatkozta az egyik német szaklapnak, bár nem ápol szorosabb viszonyt egyik F1-es kollégájával sem, Sebastian Vettel mégis közelebb áll hozzá, mint bárki más. A két világbajnok olykor együtt tollasozik, a felkészüléskor is találkozgatnak, a versenyhétvégéken pedig gyakran viccelődnek egymással a paddockban.

Mindez koránt sem véletlen. Vettel ugyanis nagyon tiszteli kollégáját, aki éppen közvetlenségével és nyíltságával került közel hozzá. „Rendkívül kedvelem őt. Ha valamihez nincs kedve, akkor nem csinálja. Becsülöm ezt benne, mivel magánemberként is ilyen. Még akkor is, ha ez olykor furcsának hat.” – árulta el Vettel a német Spiegelnek adott interjújában.

Tavaly Abu-Dzabiban, ahol mindketten dobogós helyen zárták a futamot, az FIA elöljáróinak viszont nem tetszett az a fajta nyíltság, amit a két bajnok az élő interjújuk során megengedett magának. Miután mindkettejük száját hagyták el nem odaillő kifejezések, a szövetség kilátásba helyezte a büntetések kiosztását hasonló esetekben.

Vettel szerint ez a fajta hozzáállás nem helyes: „Szerintem itt nem volt semmi probléma. A sport az érzelmekről szól. Mi nem robotok vagyunk.” – mondja.

Talán emiatt sem tulajdonít túl nagy jelentőséget annak, hogy olykor nála is elszakad a cérna, s ilyenkor nem illő módon bírálja riválisait (pl. tavaly Malajziában, Narain Karthikeyannal szemben).

A német szerint ugyanakkor ez a ritkábbik eset, ráadásul ilyenkor is meg kell húzni a határokat, s az üzengetés helyett itt is az egyenes beszéd a legkifizetődőbb. „Ha tisztáznunk kell egy vitát, akkor én nem szaladok rögtön a sajtóhoz, a Facebookra és a Twitterre, csak azokhoz, akikre ez tartozik. Ha targoncával szállítanak el minket, csak nagyon ritkán állok a kamera elé és mondom azt: «Mekkora idióta!» Az ilyenekért két hétig szidnának egyfolytában.”

A német Räikkönenhez hasonlóan tehát nem kedveli az F1 körül kialakult, olykor túlságosan is leszabályozott, a média által sok esetben felnagyított és eltorzított miliőt. Emiatt is törekszik arra tudatosan, hogy magánéletét élesen elkülönítse szakmájától. A kettő egybefolyása ugyanis tudathasadásos állapothoz vezethet, amelynél már nehéz lenne a helyes úton maradnia.

„Józanul szemlélem a sikereket. Emiatt sem verem magam földhöz, ha valami nem megy jól. Sosem vagyok olyan jó, mint amilyennek az emberek olykor mondanak, de olyan rossz sem. Sosem engedhetem meg magamnak, hogy arra gondoljak, milyen fantasztikus vagyok. Meg kell őriznem az egyensúlyt.” – ismerteti az alapszabályt, majd leszögezi, azzal is tisztában van, hogy sikerei ellenére bármikor visszaeshet.

„Talán eddig túl könnyen ment számomra minden. De próbálok mindent megtenni azért, hogy ugyanígy folytathassam. A Forma–1 folyton változik, a technika fejlődik, és sok tényező befolyásolja az esélyeidet. Aki megszokja a sikert, hamar hátracsúszhat.”

„Megtanultam, hogy a magánéletemben szükségem van némi távolságtartásra a regenerálódáshoz és a feltöltődéshez. Az F1-es versenyzők között nincs nagy különbség tehetség terén. Senki sem pályázaton nyerte el a helyét itt, mindnyájan képesek vagyunk versenyezni.”

Ahhoz, hogy valaki mégis a többiek fölé tudjon kerekedni, állandóan a legjobbat kell kihoznia magából. „Legvégül minden a fejben dől el.” – mondja.

Ahhoz pedig, hogy a mérleg felé billenjen, fontos szerepet kell kapjon a mentális felkészülés. Az idény ugyanis nagyon hosszú, és ezáltal megterhelő is. „Ahhoz, hogy a döntő pillanatokban teljességgel ott legyek fejben, szükségem van néha a pihenésre. Itt pedig elsősorban a minőség számít, nem pedig a mennyiség.”

„Számomra természetes állandóan úton lenni, a hotelszoba ágyán aludni vagy reggelente a büfénél állni. Ilyenkor vágyok a nyugalomra.