Hírek ~ : A Red Bull nem aggódik az FIA figyelmeztetése miatt |
A Red Bull nem aggódik az FIA figyelmeztetése miatt
f1-live 2010.04.09. 19:17
A csapat főnöke, Christian Horner elmondta, semmilyen hatással nincs az autójukra az, amit a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem is oly rég hivatalos közleményben megerősített.
Az RB6 mechanikusan ugyanaz az autó lesz a jövő héten megrendezésre kerülő Kínai Nagydíjon, mint ami az azt megelőző három versenyen volt.
A McLaren-Mercedes már az évadnyitó Bahrain Nagydíjon kétségbe vonta a Red Bull-Racing 2010-es autójának szabályos megépítését.
A woking-iak akkor még csak magukban „pusmogtak”, majd egy futammal később már jelezték a szövetségnek, hogy valami nincs rendben az osztrákok legújabb fejlesztésű autójával.
A McLaren véleménye szerint a Red Bull egy olyan rendszert épített ki az autójában, melynek köszönhetően az időmérő edzésen és a versenyen is játszhatnak annak hasmagasságával.
A szakértők szerint egy ilyen rendszerrel körülbelül 3 tized másodpercet lehet nyerni körönként.
A Red Bull természetesen nagy „nevetésbe” kezdett, szerintük az autójuk nem tartalmaz ilyen megoldást, de még hasonlót sem.
A McLaren kérte a szövetséget, hogy a lehető legrövidebb időn belül tüzetesen vizsgálja ki az ügyet és foglaljon állást.
Az FIA megerősítette, hogy nem indít vizsgálatot a Red Bull ellen, mivel az összes gépátvételen átment az RB6 és semmi kivetnivalót nem találtak rajta.
Martin Whitmarsh a legutóbbi futam után azt mondta, hogy „rendben van”, de most ők egy hasonló rendszer fejlesztésén dolgoznak, amit Kínában, jövő héten be is fognak vetni.
Még mielőtt egy újabb nagyobb botrány kialakult volna, az FIA egyértelművé tette, hogy ezen rendszerek használata tilos és a szabálykönyv bünteti azt, aki ellenkezően tesz.
„Egy olyan berendezés, ami az autó felfüggesztésére bármilyen hatással van, ameddig a parc ferme-ben áll, ellentétes lenne a sport szabályzat 34. pontjának 5*. cikkelyével. Sőt úgy gondoljuk, hogy bármilyen magasság kiegyenlítő rendszer beleütközne a technikai szabálykönyv 3. pontjának 15**. cikkelyébe is.” – mondta az FIA szóvivője.
* A 34. pont 5 cikkelye kimondja:
„Ha bármelyik résztvevő módosítja valamelyik pontját az autónak, illetve változtatásokat végez a felfüggesztésen, míg az autó a parc fermé-ben áll, akkor a versenyzőnek a boxutcából kell rajtolnia, eleget téve a 38-as pont 2. cikkelyének."
A Red Bull nem aggódik emiatt.
„Az autónk mechanikusan pontosan ugyanolyan lesz, mint az első három versenyen volt. Ez egyáltalán nincs hatással az autónk specifikációjára.” – mondta Christian Horner.
Horner üdvözölte az FIA lépését, szerinte ezzel még időben megakadályozta azt, hogy nagyobb botrány alakuljon ki. Nem utolsó sorban hatalmas költségeket spórolnak meg a csapatok, mivel egy ilyen rendszer súlyos pénzekbe kerülne.
Christian hozzátette, a McLaren vádjai is csak azt bizonyítják, hogy egy nagyon gyors autóval rendelkeznek.
A Red Bull folytatja a munkát az RB6-al, mely hamarosan újabb fejlesztéseket kap.
|