Hírek ~ : Räikkönen még nem gondolkodik a visszatérésen |
Räikkönen még nem gondolkodik a visszatérésen
f1-live 2010.04.04. 13:06
Kimi Räikkönen-t ismételten az esetleges 2011-es visszatéréséről faggatták. A finn versenyző ismét elmondta, hogy a ralizásra koncentrál, de tudja döntenie kell majd mit szeretne csinálni.
Ezt azonban legkorábban az év második felében teszi meg.
A ”Jégember” jelenleg a rali világbajnokságban (WRC) szerepel, a hétvégén tartott Jordánia Ralin pedig megszerezte első pontjait.
Mivel a finn versenyző nem a Citroën-nel, hanem a Red Bullal áll a szerződésben. Ez a melegágya azoknak a találgatásoknak, melyek szerint 2011-ben Mark Webber helyére érkezhetne a világbajnok versenyző.
Räikkönen azonban most csak a ralizásra figyel, állítása szerint az sem tűnt fel neki, hogy ezen a hétvégén tartják a Maláj Nagydíjat.
„Most már a raliversenyző vagyok, ezért nem foglalkozom a múlttal vagy a jövővel. Ennek ellenére az emberek állandóan erről kérdezgetnek. Egy bizonyos pontotn persze majd döntenem kell, hogy mit akarok csinálni, de ezt legkorábban az év második feléig biztosan nem teszem még meg.” – kezdte 2007 világbajnoka.
„Minden lehetséges, de először látnom kell hogyan boldogulok a ralizásban. Még csak most kezdtem, eddig nagyon élvezem. Valaki megemlítette nekem nemrég, hogy ezen a hétvégén lesz a Maláj Nagydíj. Ameddig ez nem történt meg, fel sem tűnt.” – tette hozzá a finn.
|