Hírek ~ : A Brembo tagadja, hogy Vettel fékhiba miatt esett volna ki Ausztráliában |
A Brembo tagadja, hogy Vettel fékhiba miatt esett volna ki Ausztráliában
f1-live 2010.03.30. 15:49
A fékeket gyártó cég hivatalos közleményben tudatta, hogy Sebastian Vettel biztosan nem a fékeik hibája miatt esett ki vezető pozícióból a legutóbbi versenyhétvégén, Ausztráliában.
Két futam után egyértelműen kijelenthetjük, hogy az osztrák istálló nem a legszerencsésebb eddig a mezőnyben.
Vettel Bahrain-ben és Ausztráliában is vezető pozíciót volt kénytelen feladni egy technikai hiba miatt. Az évadnyitón egy gyújtógyertya meghibásodásának köszönhetően volt kénytelen beérni egy negyedik hellyel.
Ausztráliában még a futamot sem tudta befejezni, noha Melbourne-ben is vezetett, csakúgy, mint Sakhírban.
Sebastian a kiesést követően azt mondta a csapat rádión keresztül, hogy a bal első féke hibásodott meg.
Mint az utólag kiderült, egy hibásan rögzített kerékanya „fogott” be, ami miatt az RB6 a homokágyban landolt.
A Red Bull-nak féktárcsákat biztosító Brembo megerősítette, nem fékhiba okozta Vettel kiesését.
Mivel a Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel azt állította, hogy az Ausztrál Nagydíjon a 13-as kanyarban fékhiba miatt esett ki, a Brembo szeretné tudatni, hogy semmiféle meghibásodásról nem tud, ami a Brembo által készített fékrendszerben keletkezett volna.”
„A Red Bull Racing megerősítette, hogy a kiesés oka, hogy a bal első kerékben egy kerékanya rosszul volt rögzítve. Ezt a verseny utáni vizsgálatok megerősíteni látszanak.”
„A csapat keresi a lehetséges megoldásokat erre a problémára, amiket a Maláj Nagydíjon már föl is használna."
|